M

az van, hogy anyósomék révén potomért héderelünk kehidakustányban egy harmatfriss aparthotelben három éjszakát, sógornőmékkel körítve. potom három óra autózás után – a vivaz gps-ét követve, ami kb. ennyi folyamatos működésre van hitelesítve, mivel a szállás előtt 400 méterrel közölte, hogy lemerült az akkumulátor – megérkeztünk kertek alatt – mivel kilőttük a 30-40 km-el hosszabb (és drágább) autópályákat – a szálláshoz, becuccoltunk, majd kapva az alkalmon megtámadtuk a kehida kapu nevezetű kávézó és pizzériát. fejenként két és félezer magyar forintért megkaptuk a menünket (4 cl ágyas kajszi pálinka, zöldségleves – maroknyi -, választott grill – magam részéről csirke, tarja kolompérral és lecsóval -, kemencében sült almás rétes és a végén egy kávé), benyomtuk a bolyhos pálinkákat, amikből én a választék nagyját, nevezetesen öt félét bekóstoltam. ezt követően vissza a szállásra, átvedlés fürdőrucira és irány a medence, a gőzszauna a jakuzzi, majd ismét a szauna, végezetül ismét egy nagy segges csobbanás a medencében. s azóta pihegek kint az erkélyen, kezemben a cigarettámmal, kávéval, s hallgatom a nyugit, a tücsköket, csapkodom a cserebogarakat, a háttérben kutya ugat és sehol semmi városmorgás, repülőgép, ütvefúró. annak ellenére, hogy már lefelé úton megtalált minket a munkahely egy határidős melóval nincs stressz, beleszarok feeling dübörög bennem fel, s alá.

meg tudnám szokni, hogy nem kell naponta két-há’ órát zötyögnöm a gyökér zombisereggel, elviselni a szarkavarást odabent, hazaesni, dögleni, felkelni hajnalban és ismét taposómalmozni. el tudnám képzelni azt, hogy hajnalban felkelve kimegyek az állatokhoz, lerendezem őket, früstökölök, aztán nekifogok a napi ganézásnak.

egy darabig mindenképp. az lenne a jó, ha az embernek lehetne két helye a világban. egy a mindennapokra, hajtva, a város mobjában morzsolódva és pénzt keresve, meg egy másik, kisimulós, nyugis és beleszarós. elég lenne belőle egy-két havonta három-négy nap…

hjajj…

a metrón gubbasztva a sok savanyúság közt, üde színfoltként hat a telefonon csacsogó kiscsaj. a szándékolatlanul – meglehetősen hangos a kis töltött galamb – elcsípett töredékek alapján a pasijával beszélget, egyre szélesedő mosollyal. a vége az, hogy sokkal jobb lenne mellette az ágyban.

jó látni, hogy vannak olyan emberek akik képesek reggel is az őszinte szeretetnyilvánításra és a mosolyra. utóbbi egyébként spontán tud jönni, ha az ember szeretetet ad és kap, s képes az egész napra rátenni ujjlenyomatát.

de nem, az emberek többsége inkább savanyú pofával, csipás szemekkel mered maga elé, legalább annyi – ha nem több – energiát elpazarolva ezzel, mintha semmibe sem kerülő mosolyokkal, ölelésekkel, csókokkal – kinek mi jut – kezdené a napját.

lehet követ hajigálni, de én igenis jól szórakozom (olykor mondjuk bootolnia kell a rendszernek, mert egy-két “produkciótól” lefagytam) a megasztár előválogatásán. ha valaki van olyan hülye, hogy tehetség nélkül kiálljon a kamerák elé, akkor had röhögjön rajta az ország.

amin most fennakadtam kicsit, az öreg dudás, pál istván szerepeltetése, illetve a netzombik reakciója (tisztelet a kivételnek). pál istván szereplésén érezhető volt, hogy profi népdalénekes (még mondtam is, hogy simán lecsaphatna rá a deep forest), s visszanézve a “nekem két dal volt előírva” tényleg gyanús (mondjuk az is hótziher, hogy jó pár bikicsunájt eleve beszerveztek a műsorba, a la maónikasou), s tényleg lófasz a szervezők picsájába.

de amit a netzombik művelnek azért az se semmi. jól írta az egyik kommentező: bulvártv bulvárműsora miatt háborognak (nem kifejezés) a bulvárt kárhoztatók egy internetes bulvár lapon.

ami számomra még mindig megdöbbentő az, hogy mennyi gyűlölet és agresszió van ezekben az emberekben…