az van, hogy anyósomék révén potomért héderelünk kehidakustányban egy harmatfriss aparthotelben három éjszakát, sógornőmékkel körítve. potom három óra autózás után – a vivaz gps-ét követve, ami kb. ennyi folyamatos működésre van hitelesítve, mivel a szállás előtt 400 méterrel közölte, hogy lemerült az akkumulátor – megérkeztünk kertek alatt – mivel kilőttük a 30-40 km-el hosszabb (és drágább) autópályákat – a szálláshoz, becuccoltunk, majd kapva az alkalmon megtámadtuk a kehida kapu nevezetű kávézó és pizzériát. fejenként két és félezer magyar forintért megkaptuk a menünket (4 cl ágyas kajszi pálinka, zöldségleves – maroknyi -, választott grill – magam részéről csirke, tarja kolompérral és lecsóval -, kemencében sült almás rétes és a végén egy kávé), benyomtuk a bolyhos pálinkákat, amikből én a választék nagyját, nevezetesen öt félét bekóstoltam. ezt követően vissza a szállásra, átvedlés fürdőrucira és irány a medence, a gőzszauna a jakuzzi, majd ismét a szauna, végezetül ismét egy nagy segges csobbanás a medencében. s azóta pihegek kint az erkélyen, kezemben a cigarettámmal, kávéval, s hallgatom a nyugit, a tücsköket, csapkodom a cserebogarakat, a háttérben kutya ugat és sehol semmi városmorgás, repülőgép, ütvefúró. annak ellenére, hogy már lefelé úton megtalált minket a munkahely egy határidős melóval nincs stressz, beleszarok feeling dübörög bennem fel, s alá.
meg tudnám szokni, hogy nem kell naponta két-há’ órát zötyögnöm a gyökér zombisereggel, elviselni a szarkavarást odabent, hazaesni, dögleni, felkelni hajnalban és ismét taposómalmozni. el tudnám képzelni azt, hogy hajnalban felkelve kimegyek az állatokhoz, lerendezem őket, früstökölök, aztán nekifogok a napi ganézásnak.
egy darabig mindenképp. az lenne a jó, ha az embernek lehetne két helye a világban. egy a mindennapokra, hajtva, a város mobjában morzsolódva és pénzt keresve, meg egy másik, kisimulós, nyugis és beleszarós. elég lenne belőle egy-két havonta három-négy nap…
hjajj…
