M

úgy tűnik, mostanában mindennek ülepednie kell, mielőtt excrementálom magamból. többek közt – vélhetően – ezért maradnak el a régmúltban (általam) olyannyira kedvelt egypercesek, amiket többnyire úton-útfélen, mobilról dobtam fel az oldalra. szerettem őket, de mára mintha bedugultam volna, csak hosszas rágódás, emésztgetés után rakok le valamit, már ha lerakok.

nincs ez másképp a hétvégével sem. hozzá kell tennem, én majd az utolsó pillanatig hezitáltam, menjek-e, avagy sem (ilyen-olyan megfontolásoktól vezérelve), mígnem végül a menetel mellett tettem le a voksomat, a legkevésbé sem megbánva azt. holott: előző nap éjjel azért sikerült némi botlással belekontárkodnom ebbe-abba. előrebocsátom: éjfélkor ébredtem, fél egy körül mentem fel, majd negyed kettőre már be is voltam baszva (bor+vodka… no comment). akkor, részegen rendkívül jó ötletnek tűnt … rábeszélése arra, hogy mégiscsak jöjjön a másnapi buliba, de egyrészt nem igazán emlékszem a győzködés részleteire (az eredményt tekintve meggyőző lehettem), másrészt sikerült az akcióval a házigazdának egy röpke fél órás balhét okoznom. a részleteket hanyagolom, legyen elég annyi, hogy ha valaki “kiesik” a társaságból, azt csak magának köszönheti. ergo előbb tükör, aztán nyafogás, hogy sose keressük. minek baszki, ha
a) nem jön
b) jön, de aztán mégse
c) jön, de hisztizve elrohan valami vélt sérelem miatt

nem? de.

bulira visszatérve: enyhe csúszással érkezés, részemről padlizsánkrémmel és két 4-es egység ciderrel felfegyverkezve, majd előbbiből bekajálás, utóbbiból körbekínálás, aztán kert, mezítláb, fű, napernyő, cider, cigaretta, zene, nevetés, táncolás (részemről nem, én afféle csendes szemlélődő voltam), diópálinka, soerii és poolek, magna cum laude, maszkura, intim torna illegál stb. a szomszédok olyannyira toleránsak voltak, hogy egyetlen egy balta sem repült át a kerítés felett, pedig hajnalban még kőkeményen ropták a többiek (késő van! felkiáltással beköltöztek az udvarról a házigazda gyerekszobájába, ahol is kibaszták az ablakot, mondván: meleg van, majd annak a tudatában, hogy épületen belül vannak, éktelenül ordítozva folytatták a bulit, ergo jóval nagyobb volt hangzavar, mint odakint). feleségemet összenyaláboltam a kertből, hogy irány aludni. természetesen bőszen tiltakozott – miközben beágyazott odabent – miszerint ő nem álmos, valamint zaklatva van, hogy aludjon, pedig ő nem akar. majd eldőlt az ágyon, maga köré tekerte a jobb karomat és a takarót, s kb. fél perc múlva elaludt, mint akit fejbe…

reggel kóválygás, reggeli, irányhaza. most hétvégén ismét esélyes, jövő héten szintúgy (más-más helyszíneken és házigazdákkal). elvégre, ha már.

az van, hogy anyósomék révén potomért héderelünk kehidakustányban egy harmatfriss aparthotelben három éjszakát, sógornőmékkel körítve. potom három óra autózás után – a vivaz gps-ét követve, ami kb. ennyi folyamatos működésre van hitelesítve, mivel a szállás előtt 400 méterrel közölte, hogy lemerült az akkumulátor – megérkeztünk kertek alatt – mivel kilőttük a 30-40 km-el hosszabb (és drágább) autópályákat – a szálláshoz, becuccoltunk, majd kapva az alkalmon megtámadtuk a kehida kapu nevezetű kávézó és pizzériát. fejenként két és félezer magyar forintért megkaptuk a menünket (4 cl ágyas kajszi pálinka, zöldségleves – maroknyi -, választott grill – magam részéről csirke, tarja kolompérral és lecsóval -, kemencében sült almás rétes és a végén egy kávé), benyomtuk a bolyhos pálinkákat, amikből én a választék nagyját, nevezetesen öt félét bekóstoltam. ezt követően vissza a szállásra, átvedlés fürdőrucira és irány a medence, a gőzszauna a jakuzzi, majd ismét a szauna, végezetül ismét egy nagy segges csobbanás a medencében. s azóta pihegek kint az erkélyen, kezemben a cigarettámmal, kávéval, s hallgatom a nyugit, a tücsköket, csapkodom a cserebogarakat, a háttérben kutya ugat és sehol semmi városmorgás, repülőgép, ütvefúró. annak ellenére, hogy már lefelé úton megtalált minket a munkahely egy határidős melóval nincs stressz, beleszarok feeling dübörög bennem fel, s alá.

meg tudnám szokni, hogy nem kell naponta két-há’ órát zötyögnöm a gyökér zombisereggel, elviselni a szarkavarást odabent, hazaesni, dögleni, felkelni hajnalban és ismét taposómalmozni. el tudnám képzelni azt, hogy hajnalban felkelve kimegyek az állatokhoz, lerendezem őket, früstökölök, aztán nekifogok a napi ganézásnak.

egy darabig mindenképp. az lenne a jó, ha az embernek lehetne két helye a világban. egy a mindennapokra, hajtva, a város mobjában morzsolódva és pénzt keresve, meg egy másik, kisimulós, nyugis és beleszarós. elég lenne belőle egy-két havonta három-négy nap…

hjajj…