nem lehetne valahogy megoldani, hogy legalább a hétfő reggelek később kezdődjenek?

álmos, álmos, álmos. és zéró munkakedv.

a metrón gubbasztva a sok savanyúság közt, üde színfoltként hat a telefonon csacsogó kiscsaj. a szándékolatlanul – meglehetősen hangos a kis töltött galamb – elcsípett töredékek alapján a pasijával beszélget, egyre szélesedő mosollyal. a vége az, hogy sokkal jobb lenne mellette az ágyban.

jó látni, hogy vannak olyan emberek akik képesek reggel is az őszinte szeretetnyilvánításra és a mosolyra. utóbbi egyébként spontán tud jönni, ha az ember szeretetet ad és kap, s képes az egész napra rátenni ujjlenyomatát.

de nem, az emberek többsége inkább savanyú pofával, csipás szemekkel mered maga elé, legalább annyi – ha nem több – energiát elpazarolva ezzel, mintha semmibe sem kerülő mosolyokkal, ölelésekkel, csókokkal – kinek mi jut – kezdené a napját.

11 év telt el azóta, hogy a metallica magyarországon járt, s a keménymag nyilván – már ha megengedhette magának – eljutott külhoni koncertekre, azért mégis csak más érzés itthon kirúgni a ház oldalát, mint mondjuk az osztrák sógoroknál. magam részéről már úgy vártam, mint józsika a mikulást, a jegyeket már decemberben megvettük a kiemelt állóhelyre, sógornak, asszonynak megrendeltük a pólót (nekem jött automatikusan a clubpóló), már csak a cetlit kellett tépkedni, már csak öt hónap, már csak négy, már csak két hét, már csak három nap…

a hangulatot megalapozandó már odahaza “eljátszottunk” egy setlistnyi válogatást a guitar hero-n (lehet fikázni, de akkor is jó játék. hangsúlyozom: játék, nem pedig zene.) és bedobtunk pár felest. én kissé elkámpicsorodtam, mivel elfelejtettem asszonynak szólni, hogy hozza el a bakancsomat, így kénytelen-kelletlen converse csuka került a lábamra, némi aggódással elegy durcival keverve, miszerint marad-e lábam a koncert végére, bezzeg az asszonyon van bakancs, stb., nos, maradt lábam, bár nem tudom ez pozitív, vagy negatív kritika-e a koncertre nézve.

sajnos nem nagyon van itthon olyan koncerthelyszín, amelyik igazán alkalmas lenne több tízezres tömeg fogadására, a puskás meg pláne nem az. régi, lepusztult, kicsi. persze 40 ezer embertől több aligha fog összejönni idehaza, még akkor sem, ha mindenki hoz magával két embert (én hármat vittem kérem szépen). tele voltunk, mint a déli busz, de nem is korzózni megy az ember egy metallica koncertre. magam részéről továbbra sem értem, minek mászkálni egy koncert alatt, különösen a fos-ban, de én a “meglökté’ lefejellek” terminust sem értem. a wc-k túlzsúfoltak, a hímközönség java része a bokrok, falak tövében pisál, recsegnek a műanyagpoharak a talpam alatt, itt-ott sár, pocsolyák, taposás nélkül is kezd mocskolódni a cipő a lábamon, de kit érdekel? ez nem white party, ki nem szarja le a sarat (mondjuk koncert végén, a lelátó egyik székén látott méretes szar kissé odabaszott)?

a banda minimálisan csúszott a papírforma szerinti időponthoz képest, ami még bőven a “belefér” kategóriában volt, így aztán mindenféle negatív felhang nélkül üvöltött fel a tömeg a nyitó dallamokra és képsorokra (ennio morricone: ecstasy of gold / a jó a rossz és a csúf ). a koncert a creeping death-el nyitott, majd következett a for whom the bell tolls, s innentől kezdve már csak a csápoló karok, a számok üvöltése, a fejrázás és ugrálás következett, ami csak a death magnetic számok alatt hagyott alább kissé. lehet szidni, meg lenézni a rockert, de egy-két keményebb lökdösődéstől eltekintve a mi részünkről teljesen békésen és kulturáltan zajlott le a koncert, a közelünkben – ami a fos közepét jelentette, kb. 10-15 méterre a színpadtól – is kulturált, sőt igen visszafogott volt a közönség (túlságosan is kulturált és  visszafogott, néha olyan érzésem volt, hogy körülöttem néhányan a himnuszt hallgatják, nem pedig a metallicát, mert majdhogynem vigyázban állták végig a két órát, de gondolom ők a metallicától csak a nothing else matters-t ismerik, a mellettem-előttem álló kopasz pl. egész végig a whisky in the jar-t követelte ami khmm-khmm…), a kivetítőknek köszönhetően nem volt olyan perce a koncertnek, amiről lemaradt volna bárki is, ami hatalmas nagy pluszpont a bandának, illetve a technikai személyzetnek (utóbbiakról ez az egyetlen pozitív élményem maradt, lásd következő mondat). a hangosítással  azonban itt-ott voltak gondok, sajnos volt olyan szám, aminek a szövegét a fos közepén állva sem lehetett érteni, de ezt azért ne hetfieldéknek rójuk fel (hanem a technikusoknak). a pirotechnika bőven elég volt egy metallicának, a lángok hevét még mi is éreztük (s még mindig nem értem, miért a rammsteinhez hasonlítják net szerte a kritikusok a metallicát. sehogyan, semmilyen kontextusban nem lehet egy lapon említeni a két bandát, arról nem is beszélve, hogy lindemannék eleve piromániásak), a kivetítőn csak a cyanide alatt voltak – hál’ istennek – effektek, s elröppent pár tűzijáték is. nekem ennyi épp elég volt egy metallicához. a koncert vége is hozta az általam elvártakat, a ráadások közt ott volt a kötelezőnek mondható seek and destroy (azt hiszem itt közel voltam ahhoz, hogy megpattanjanak a hangszálaim) és a motorbreath. persze lehetett volna több is, ha mondjuk nem két óra, hanem három, de ne legyünk telhetetlenek, még akkor sem, ha 11 éve nem csápolhattunk itthon a metallicára. lehetett volna még sanitarium, king of nothing, fight fire with fire, metal milicia stb., de két órába ez fért bele. a 18-as setlisten én tudtam volna variálni ezt-azt, de még a három négy death magnetic szám sem tudott keserű szájízt adni (de könyörgöm, miért nem az all nightmare long?) a koncert hangulatának, annak ellenére sem, hogy azokat messze nem fújom kívülről. james hetfield előtt le a kalappal, harminc év után is kurva jól megy neki az üvöltés (a megjegyzésen, miszerint: énekeljünk csak nyugodtan, még akkor is ha nem tudunk, ő sem tud; jót röhögtem), trujillot is megszoktam a st. anger óta, sőt meg is szerettem, lars a szokásos őrült, nyelvnyújtogatós formáját hozta (igen, tudom elkúrta a one-t, de magam részéről abban a pillanatban épp olyan átéléssel ráztam a fejem, hogy marhára leszartam, leszarom), kirk viszont eléggé visszafogott volt, a magam részéről több szóló is elfért volna (valami idióta – nem tudok másképp fogalmazni – azt kommentelte, hogy a szólókra senki sem kíváncsi… mivanmivan?).

összességében csak jókat tudok mondani a koncertről, a csak és kizárólag negatív tartalmú kritikusoknak pedig (index, origo) üzenem, hogy talán nem kellene elmenni úgy koncertre kritikát írni, hogy alapból rühellem a rockzenét. kill ‘em all.

lehet követ hajigálni, de én igenis jól szórakozom (olykor mondjuk bootolnia kell a rendszernek, mert egy-két “produkciótól” lefagytam) a megasztár előválogatásán. ha valaki van olyan hülye, hogy tehetség nélkül kiálljon a kamerák elé, akkor had röhögjön rajta az ország.

amin most fennakadtam kicsit, az öreg dudás, pál istván szerepeltetése, illetve a netzombik reakciója (tisztelet a kivételnek). pál istván szereplésén érezhető volt, hogy profi népdalénekes (még mondtam is, hogy simán lecsaphatna rá a deep forest), s visszanézve a “nekem két dal volt előírva” tényleg gyanús (mondjuk az is hótziher, hogy jó pár bikicsunájt eleve beszerveztek a műsorba, a la maónikasou), s tényleg lófasz a szervezők picsájába.

de amit a netzombik művelnek azért az se semmi. jól írta az egyik kommentező: bulvártv bulvárműsora miatt háborognak (nem kifejezés) a bulvárt kárhoztatók egy internetes bulvár lapon.

ami számomra még mindig megdöbbentő az, hogy mennyi gyűlölet és agresszió van ezekben az emberekben…

momentán kezd kicsit tele lenni a hőcipellőm az egész sulival, tanulással, házikkal, olykor némely osztálytárssal. nyomom ezerrel, rajzolok, tantárgyfüzetet csinálok, tanulok stb., s még így is lesz pár tantárgyam, amit dobnom kell, köztük építészeti rajz is (mondjuk semmi köze a éprajz IV-nek az építészetnek szerintem… kollázs, anyámtyúkja. mint az általános iskola, komolyan… maguk a tanárok sem igazán tudják, minek ez a tárgy).

nem érdekel, bár a pénteki zh-tól fosok némileg, vigasztal a tudat, hogy péntek este szét fogom őrjöngeni a maradék kis agyamat a metallica-n. master of puppets baszki!

kezdjük azzal, hogy:

• 3/4 órát aludtam (rajz),
• borús az ég,
• kutya a lakásban, mivel a kert felásva (ő volt, én rajzoltam), fűmaggal bevetve. ergo aggódás, mi marad a lakásból, mire sógor odaér,
• ölelés, simogatás, csók, puszi stb. egyenleg zéró,
• igény utóbbiakra 100%,
• szerintem most sem lett ötösöm a lottón,
• csütörtökig még meg kellene írnom két házidolgozatot, meg tanulnom is kellene.

igen, hétfő van.

többek közt azt is szeretem benne, hogy olyan lelkesen tud lerészegedni, hogy ember legyen a talpán aki megállja, hogy ne kövesse őt az asztal alá.

jómagam is csak azért vagyok tartózkodó, mert közeleg a szorgalmi időszak vége és még vár rám jó pár rajzfeladat, két zh, meg két házi dolgozat, amikre cirka 4-5 érdemi napom van (a hétvégét is beleértve).

imádom a véres hurkát – szemben a májassal, ami brrr. max. éhhalál szélén, de akkor még a tökfőzelék is finom – de mindig ambivalens érzések törnek rám, mikor leülök elé.

ugyanis, bármily finom is a véres hurka, azon ételek egyike, amelyik befelémenet is éppúgy néz ki, mintha már kifelé jönne.