Gyűlölöm, ha fotóznak.

Pedig néha igenis muszáj lenne kívülről látni magát az embernek.

Röpke 7 perc alatt abszolváltam egy sikeres KRESZ vizsgát.

4 hibapont, kettőt rosszul tanultam meg (az egyiknél változott már a jogszabály, a gyakorló programom ellenben még nem, a másiknál passz), a maradék kettő meg említésre sem méltó, valami hogyan változik az izének a micsodája, ha felére csökken a nemtudommi, hát, komoly kérdés, mondhatom.

Tudok én, na!

Holnap már vezethetek?

14.50-kor KRESZ vizsga, így hát ma:

1. 05.30-kor ébredtem a kutyára, akit kiengedtem a kertbe, majd lefeküdtem a kanapére.

2. 06.05-kor ébredtem, amikor az Ember felébresztett, hisz ő meg dolgozik.

3. 06.30-kor ébredtem, amikor az Ember kijött a fürdőszobából, mert meló előtt zuhanyozni is kell.

4. 08.55-kor ébredtem, mert az Ember elmenetele után visszafeküdtem picit pihentetni a szememet.

5. 09.45-kor KELTEM, amikor bepánikoltam, hogy úristenmennyiazidő.

6. Kb. 12-ig takarítottam, hosszabb-rövidebb telefonálásokkal megszakítva, úgy néz ki, nem fogunk tudni közgyűlést tartani, kurvajó. A lakás viszont csillog.

7. Reggeliztem-ebédeltem egy almát és egy zacskó kesudiót.

8. Megcsináltam a tesztet, 3 hibám lett, abból egy figyelmetlenségből, kettőt meg szimplán csak tippeltem. Rosszul.

9. Kéne fürdeni, hajat mosni, Embernek kefires-túrós kutyulóst csinálni, aztán 14.50-re elmenni KRESZ-ezni.

Kíváncsi leszek, hogy sikerül. A villamosos, meg a megállós-várakozós kérdések baromira nem mennek.

No, majd meglássuk!

Ebédre megettem KÉT EGÉSZ tányér spagetti carbanara-t. Pedig sós volt. Vagy épp azért.

Nem, nem vagyok terhes.

Tegnap meg úgy volt, hogy nagyon-nagyon éhes voltam, kizárólag egészségtelenre, úgy értem: hamburger, sült krumpli, boááá, de hát vannak ilyen napok is, mint tudjuk.

Így hát irány a WestEnd, mert mekit már mégse, ott van börger is, no meg Belfrit, végső soron meg csak akad majd valami ehető.

A Belfrit csábító volt, de azért szétnézünk, mertmiértne, le is ragadtunk az új marhahusis-mittudoménmilyenesnél, úgyhogy ott kértem egy malomkerék méretű hamburgert igazi, ott helyben, frissen sütött marhahússal, onnan vissza Belfriték sültkrumplijáért, abból is benyomtam egy közepeset (nem, ez nem mekis méretű szar, ez tényleg sültkrumpli, vastag, fűszeres, mmm, cirka 30 deka), majd még mindig éhes lévén irány a börger egy brownie-ért, de sokan álltak, szóval egy burgonyás naan lett a vége, de annak már csak a fele ment be.

Hát van ilyen is, na.

No, az idei karácsony is letudva, tegnap a Médiában olyan, de olyan ócsóra volt leárazva a World Tour (30 ezer pénz), hogy jött velünk haza, ezzel ki is pipáltuk egymás ezévi ajándékozását, hurrá.

Namost azt a fílinget így nagyon nehéz ám leírni, amikor egy szál bugyiban nyomod éjjel negyed 1-kor a Hotel California-t, vagy az Öcskös gitározza, te meg dobolod Jacko-tól a Beat it-et.

Asztakurvabasszusdeállat!

És még nem is voltunk hangosak…

A pénteki bulival kapcsolatban nemes egyszerűséggel vérszerződést kötöttünk, hogy soha, senkinek nem árulunk el belőle semmit.

Azt is csak halkan, hogy reggel vettem észre, miszerint az Ember előrelátóan a kanapé mellé készített nekem egy vödröt, hátha. A többit tényleg fedje jótékony homály.

Jó a csapat, na. Legfőképp pedig megbízható.

Tegnap nálunk volt össznépi filmnézés, maradjunk annyiban, hogy megéri a pénzét a banda, elvileg romantische vámpíros volt a műfaj, gyakorlatilag vígjátékot csináltunk belőle, rég röhögtem filmen ennyit.

Van már sütis szomszédunk, a Zsuzsi tiszta Bree a Született feleségekből, aminek mi nagyon örülünk, szombat este pl. öt perc netért egy egész tányér frissen sült zserbót kaptunk, mi meg szimplán csak a pálinkás szomszédok lettünk, nálunk mindig annyi van, meg annyiféle, hogy csodánkra járnak, no meg az üvegre, tegnap a mézes-paprikás almapálinkával nyűgöztünk le őket, bár azt nem értem, miért huhogott utána mindenki.

Sokszor vagyok úgy, mint most, hogy írnék valamit, de nem megy, a gondolatok megvannak, de mire le tudnám írni úgy, hogy az AZ legyen, ami a fejemben is van, ne lehessen félre-, meg össze-vissza magyarázni, addigra százszor jobban elfáradnék benne, mint amekkora a probléma maga.

Mert probléma az van, csak meg kellene tanulni kezelni.

10 km-es menetgyakorlat árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül, másfél óra megállás, mit megállás, lassítás nélkül. Erőltetetten. Végig ugyanabban a cseppet sem lassú, sőtmitöbb tempóban.

Meg akartuk csinálni, amit a tanulók. Megszervezték nekünk. Ugyanaz az útvonal, ugyanaz a tempó, minden ugyanaz, mint nekik. Csak mi 30-40 évesen.

Kezded egy 600 méteres emelkedővel. Mit emelkedővel?! Heggyel, Himalájával, de itt még kemény vagy, mi ez neked, bírod. Rövid síkmenet, alig észrevehető szintkülönbségek után, amikor kezdenéd lefikázni a társaságot, hogy tényleg ettől vannak úgy oda,  újabb, immár másfél kilométeres emelkedő. Tényleg emelkedő. Hosszan. Sokáig. Nem lenne vészes a szög, ha nem ilyen gyorsan KELLENE menni, nem KELLENE tartani a tempót, nem félnél, hogy beégsz, amiért kiköpöd a tüdődet, de lassítani nem lehet, mert az ciki. Még ha lány is vagy. Meg hát akkor miért is volt olyan nagy a szánk?

Már bánod, hogy csak zsebre tetted azt a két sportszeletet, amit az elején kaptál, és nem nyomtad be rögtön az elején, hogy legyen energiád. Hiába szédülsz és kezd el sötétedni minden, nincs időd, erőd enni, zihálva különben sem lehet.

Zsolti keze folyamatosan a hátadon és csak duruzsol a füledbe, hogy menni fog, ne add fel, nyugi, lassíts inkább, majd a lejtőnél utolérjük őket. Középen haladsz, ketten még jobban lemaradva, de nem ők érdekelnek. Igyekszel, küzdesz, azt mondja, már csak 400 méter emelkedő (CSAK???, két métert sem bírsz már), zihálsz, sípolsz, de felérsz. Hálát adsz mindenkinek, ki a mennyekben van. Innentől 4 kilométer lefelé. Avarban, kövek között, mederben. Futsz, menve nem tudod tartani a tempót. Menésnek gyors, de egy 4 kilométeres lefelé kocogás meg se kottyan. Csak az a rengeteg falevél, kő, ág, meg az egyenetlen meder ne lenne, sík úton még élveznéd is. Bár az előző után most is.

Lakott területhez érsz, megnyugtatnak, hogy a felén már túl vagy, innen már csak 5 km van hátra.

Erőre kapsz, helyenként BG előtt mész, meglepődsz magadon is, néha még a tájban is van időd gyönyörködni.

A tempó ugyanaz, egy pillanatra sem lassul, BG hosszan és gyorsan lépked, olyan, mint egy gép, minden egyes lépés hajszálra ugyanolyan hosszú és gyors, neki az normális, te kocogsz, így tudod tartani, és közben még beszélgetni is.

Mindenki a végétől félt, de nem hiszel nekik. El sem tudod képzelni azt a meredek lejtőt.

De elérsz odáig is.

A látványba is belehalsz.

Csak 400 méter. Durván 60-70 fok.

Valaki azt mondja, fussunk fel.

Anyád.

De elkezded te is. Az első 25 métert bírod. Kezd lassulni mindenki, szétszakad a 7 fős társaság.

És akkor emelkedik még egy kicsit. A kezeddel kapaszkodnál az aszfaltba, hogy fel tudd húzni magad, de nem bírod belemélyeszteni a körmödet. És még a felénél sem tartasz.

Gyűlölsz mindenkit, aki rávett erre, de legjobban magadat, hogy bizonyítani akartál. Akarsz még mindig. Hogy meg tudod csinálni.

Újabb négy lépés. Még csak négy??? Mennyi van még hátra? Felnézel, nem is látod a tetejét.

Inkább feladnád, nem érdekel, ki mit gondol, kezdesz megint szédülni, pedig az 5 kilométernyi kocogás alatt befaltad a két sportszeletet.

Sírnál, kaparnád a földet, könyörögnél valakinek, hogy húzzon fel, de mindenki küzd.

Félúton egy pasi beszól, hogy pihenni kéne. Anyádnak. Folytatod. Csakazértis. Minden lépésnél meghalsz. Megfogadod, ha valaha feljutsz, sose jössz le többet.

2/3-nál jársz, lépcsőket látsz. Megörülsz, de nem lehet. Az úton kell menni. Csak egy ember van mögötted, nehogymár te legyél az utolsó, meggyorsítod a lépteidet, így már négy másodperc alatt meg tudsz tenni egy lépést.

Az utolsó métereken már zokognál, soha, soha, soha többet ezt az életben.

Felérsz.

Fussunk, akkor még megcsináljuk a szintidőt.

Fusson, akinek két anyja van. Az utolsó 500 méter sétának tűnik az előző 9,5 kilométerhez képest.

Nem érzed a lábadat, a seggedet, november 20-án egy szál pólóban ömlik rólad a víz, a vastag gyakorló átázik az izzadtságtól, a derekadra kötött pulóverből csavarni lehet a vizet.

Visszaérsz. Félsz leülni, mert többet nem bírsz felkelni.

Mindenki kap egy banánt, egy-egy újabb csokit. Megeszed.

Rubintréka, Norbi, Béresalexandra, Sinkóandrea, Czanik is bekaphatja, nincs ezeknek állóképességük, de neked se. Másfél óra ugri-bugri kardio? Miaszaraz? 10 km-es menetgyakorlat erőltetett menetben. Na AZ valami. Másfél óra alatt megcsináltuk. Királyok vagyunk.

Aztán egy óra múlva kezdenéd elölről az egészet.

Nem hallgatok rádiót, mert nincs Sláger. Illetve nincsenek Bocskorék. Szerettem őket.

Helyette Metallica, de halkan nem az igazi. Házszétesősen jó az csak.