A tegnapi nap nemmellesleg úgy telt, hogy keltem 7-kor, kutyát sétáltattam, közértbe mentem, Embernek, Öcskösnek bundáskenyeret gyártottam, ittam egy teát, mert tisztító kúra van. 9.10-kor már az uszodában voltam, 14-kor a vízben csobbantam, 42-kor 30 hossz (1 km) leúszása után kikászálódtam, 44-kor már a szaunában ültem. Kétszeri hidegzuhanyos megszakítással 35 percet szaunáztam, cseppet rosszul lettem.
Délután dolgozni szándékoztam, de helyette inkább takarítottam, szekrényt mostam, fűszertartókat töltögettem, feliratoztam (bors, kömény, őrölt kömény, Béla-féle; valami erős paprika stb.), fűszeres polcot berendeztem, így most van egy nemszépszínű és színes fűszeres polcunk, mosogattam, pakoltam, mosogattam, pakoltam, porszívóztam, kutyát kizártam, felmostam, kutyát nem engedtem be, mindezt nagyjából este 6-ig.
Salátát gyártottam, mert tisztító kúra van, vacsoráztam, moziba mentünk, hazajöttünk, Moulin Rouge-t DVD-ztünk, lefeküdtünk.
Azt, hogy hol pihentem/tünk, nem tudom, de elment ez a nap is.
Ma pedig fél 10-kor már Hűvösvölgyben voltam, és mivel még épp 13 perc volt a következő busz indulásáig, csak szembefordultam a nappal, becsuktam a szemem, beletartottam az arcomat, és álltam ott élvezve a meleget és a csendet, fel sem tűnt az a 13 perc várakozás a semmiben.
Majd dolgoztam, 2-re hazajöttem, uncsitesóasztalos befejezte a konyhabútort, megbeszéltük az Ember rajzasztalát, meg tudja csinálni, hurrá, 40 körülből meglesz és még polca is lesz, úgyhogy szuper, már csak pénz kéne rá.
Most pedig az Ember fürdik, én a hálóban laptopozok hivatalosan dolgozom, de majd mindjárt, előbb kiírom a mindent a fejemből. Szóval mindjárt munka, kisfőnöknek befejezzük a honlapot, addig az Ember a nappaliban rajzol, bizony, tök jó, hogy van végre hely félrevonulni, nem zavarjuk egymást a mittudoménmicsinálásban.
És nagyjából, meg körülbelül boldog vagyok, asszem, kezd nagyon-nagyon jó érzés lenni végignézni a lakáson, hogy azon a helyen, ahol egy éve még csak a csupasz, de tényleg csupasz, csak betonfalak voltak, ott most konyhabútor van, meg csempe, meg Cif, és Pur, és tűzhely, meg konyharuha, a szobában parketta és kanapé, polcok és könyvek, itt beépített szekrény és tükör, no meg a narancssárga kendővel letakart kislámpa, kezd otthon hangulata lenni, már csak a kinti tároló, a zállatok helye, valamint az Ember asztala hiányzik, és akkor már nagyjából és körülbelül mindennek lesz helye.
Jó érzés van most, bizony.