Hogy én ennek mennyire örülök! Grat!

Parasztvakítás.

Nyilván tök jól hangzik ez a “saját maguk ellen kértek teljes felülvizsgálatot”, de nyilván megvan az a pénz, amiért hibátlannak fognak minősíteni mindent, meg egyébként is, akkor a tanúsítvány kiadója is szarban lenne, miért nem tárták fel korábban azokat a hiányosságokat.

Parasztvakítás, mondom. Az ISO, a mindenféle akkreditációk, minőségi tanúsítványok. Tapasztalat.

That’s all.

Asszem, tényleg öreg koromra hülyülök meg, de mostanában nem lehet kirobbantani a bizsuboltokból, minél csillogóbb, annál jobb, mindenféle színben, tegnap például azzal mentünk be a Sandy bizsuba a WestEndben, hogy mu-száj vennem piros nyakláncot (a piros fülbevalómhoz), valamint kék fülbevalót (a kék nyakláncomhoz).

Lett is mindkettő, hogy ne lett volna 20 négyzetméternyi csillogó, színes bizbasz között, pluszban valahogy hazajött egy rózsaszín-pink köves violinkulcs is – a rózsaszín, strasszos, gitár alakú fülbevalómhoz, amit meg múltkor vettünk az aluljáróban…

És hát mindannyiszor összeszarom magam, amikor elmegyünk az Alfio Raldo előtt, mert még mindig brutálisak a leárazásaik, valamint újabb és újabb csodák kerülnek elő, országos problémám nekem például, hogy nincs még egyetlen

• rózsaszín/zöld/citromsárga/lila topogóm, lehetőleg lakk legyen, az jobban csillog,
• magas sarkú tornacipőm,
• rózsaszín Conversem (az Ember megígérte, hogy kapok egyet, hihi),
• farmer magassarkúm,

és még sorolhatnánk tovább, hát, ez van, ha az ember lánya összeakad egy öltözködés-, illetve cipőmániás Férfival, átragad.

Eccer lefényképezzük az összeset, megígérem.

Azon meg mindig röhögnöm kell, hogy amikor anyumék mentek ki Bécsbe, a GPS közölte az autópályán, hogy “Menj tovább egyenesen 214 km-t!”.

Hülye.

Schumi meg beül a Ferráriba, kurvajó, teljesen oda vagyok, meg vissza, és csak most sajnálom igazán, hogy amikor még aktív volt, utáltam.

Ha lehet, most pont annyira imádom, mint amennyire anno gyűlöltem, szóval szerintem az elkövetkező egy hónapban csak Ferrári cuccokban fogok mászkálni, mekkora lenne már, ha szarrá verné a sok kis idiótát – élükön persze Hamiltonnal, fú, legyen már augusztus 23, lécci-lécci!

Mondjuk nem irigylem szerencsétlent, nyilván mindenki őt akarja legyőzni, de úúúú, mekkora futam lesz, ááá!

Mármint szabi. Elvileg. Holnap. De lehet, hogy most nekem kell bejönnöm. Azért igyekszem, nagyon, hogy végezzek mindennel, jó lenne meghosszabbítani egy kicsit a hétvégét.

Álom, édes álom!

Állok a lámpánál, MEGÁLL előttem a ZEBRÁN egy mikrobusz, benne hét pasi, a sofőr mosolyogva kiszól, “engedd meg, hogy gratuláljak neked, nagyon csinos vagy”, én mosolyogva megköszönöm, ők továbbmennek.

Hát így is lehet.

Ebéd közben lazán közöltem, hogy szerintem baromira semmi kunszt nincs az akadálypálya 2 és fél méter magas nyújtóján történő áthúzóckodásnak (közben eszembe jutott, haskelep, úgy hívják), mi az nekem, hö.

Zsolti rögtön lecsapott, illetbe a tenyerembe bele, hogy akkor egy magnumért. És röhögött közben nagyon. Meg az Ember is. Meg kolléga is.

Aszongyák az is nagy szám lesz, ha végig tudok futni mellette. A fenéket, kis pisisek ezek, nem tudom, mit vannak úgy oda, cö!

Aztán felmentünk megnézni. És kipróbálni. Khm.

A cél: 2,50 magas, olyan, mint egy nyújtó, lógni, aztán hivatalosan gyertyába kellene vágnom magam, átfordulni és le. Nekem egy kicsit finomítottunk: valahogy átjutni rajta.

Kaptam rá egy hetet.

Egy magnumért mindent.

Húbasszus…

Durván egy hónap “semmittevés”, értsd: nomozgás után tegnap végre megint, és még mindig oly’ lazán ment a 25 perc Fanny-Norbi izzasztás, meg a 40 perc aerob zóna, mint a pinty. Jó érzés, na.

Továbbá muszáj lesz venni az Embernek is egy bringát, emlékszem, tavaly, meg tavaly előtt ilyenkor (értsd: nyáron) én már szinte csak azzal közlekedtem, úgy nyomtam le a lakásom, illetve anyumék közötti, Óbuda-Zugló-Óbuda 40 km-es távot egy óra alatt, hogy öröm volt nézni, hjaj, a régi szép idők! Szóval bringa kell, de gyorsan, akarok biciklitúrázni az Emberrel.

Szombaton pedig Harry Potter 6. másodszor, 3D-ben, kúl, már előre félek a halálfalóktól, meg a dementoroktól.

Szusit tanítjuk visszajönni, pontosabban már elengedtük, póráz nélkül, dobáltuk neki a labdát, annak a csipogására még más kutyákat is otthagy, nagyon helyes, csak így tovább, jó kutya, okos kutya. Egyébként eszi a szusit is, azt rendeltünk vacsira, simán benyomta a japán retkeset, kis kurvája. Én meg rájöttem, hogy imádok pálcikával enni, ezentúl hordani fogok magammal, a többiek meg majd jól hülyének nézhetnek.

Az Ember meg valami olyasmit mondott ebéd közben, hogy így nézte este az erkélyen a szárítóra kiteregetett, pontosabban kicsomózott bugyijaimat (ja, állnak három cérnaszálból, azokat muszáj kikötözni, teríteni nem lehet, az első fuvallattól potyognak lefelé), aszongya elérzékenyült rajta. ??? Mondom mit csináltál? Aszongya, elérzékenyült. Hogy én azokat oda úgy kicsomóztam. ??? Hülye vagy, kérdezem, mit kell elérzékenyülni a kicsomózott bugyikon? Hát, hogy az TE csomóztad oda, a két kezeddel… Asszem, itt hánytam bele a káposztás tésztás tányérba, aztán kitört belőle a röhögés, hála a jó istennek, már kezdtem megijedni, hogy nem érjük meg az első házassági évfordulónkat sem, mert ott helyben, a leánykérés (majdnem) helyszínén el is válok tőle, ha ilyen nyáloiddá válik nekem. De nem.

Így hát rendületlenül szeretem.

No, hát jövőre az Öcsköst visszük, mármint a Ringre, úgyhogy már most kezdjük gyűjteni a pénzt, mert persze az Embernek is annyira bejött, hogy Gold1-nél nem is adja alább.

Hát hogyne.

Egyébként nézegettem a képeket a neten, és annyira, de annyira nem bírom ezt a Hamilton-gyereket, hogy tán még a Schuminál is jobban utálom, mármint amikor még utáltam, mert az uccsó évre asszem, megszerettem őt.

Hamiltont nem fogom, az tuti. Brrr.

Mikor lesz már jövőre?