Date

Lapozóterasz

"Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap, mindenhol erős legyek? A csönd volna jó, kicsit könnyebb napok, ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok."
Breast Cancer Ribbon

Archive for május, 2009

Guitar

posted by:

Eztet nyomtam le elsőre 95%-osra hardon. Kéne dob nagyon. Ütném ezerrel. Jáááájdejó!

Egyedül

posted by:

Az Ember hazautazott nagyszülőzni, úgy volt, hogy (mint mindig) együtt megyünk, de a Kutyagyermeket még nem merem itthon hagyni az Öcskösre, szóval maradtam, de kell ez időnként, mert ilyenkor lehet picsafilmeket nézni, úgy mint Szex és New York, Bridget Jones, Spinédzserek, meg Titanic, amit egyszerűen nem lehet a jelenlétében, lehet nyugiban takarítani, mindent felpakolni, nem útban lenni, közben leülni netezni, aztán meg folytatni, és hasonlók.

Miközben gyakorlatilag hozzámnőtt a mérőszalag, mindent mérek, most már például tudom, hogy 31 db DVD 46 centi helyet foglal, arról ugyanis még mindig nincs fogalmunk, hová tesszük azt a rengeteget, de legalább bújom az IKEA honlapját, hátha látok valamit.

Aztán meg mindjárt Czanikozni fogok, mert a Gyermek is oda van haverozni, csak 9 körül jön haza, addig van helyem, hogy aztán átváltozhassak aggódó nővérré, aki megpróbálja megértetni vele, mit hogyan és miért kellene másképp, leginkább felnőttebbként, mint közös anyánk,  hogy az elkövetkező x évet viszonylagos nyugalomban tudják abszolválni családilag.

Gazdi

posted by:

Tegnap voltunk ucssó oltást megkapni, mármint kutyailag, alig bírom kivárni a hétfőt, hogy levihessük végre, kelhessünk reggel még korábban a sétáltatás miatt, de nem baj, tényleg nem, akarom látni, ahogy futkározik a fűben, játszik más kutyákkal, meg ilyesmi, jó lesz nagyon.

Az Ember meg kijavított, hogy igazából a Görénygyerek is örült neki egy darabig, amikor hazament, jó, nem úgy, és nem annyira, mint Szusi, csak az egyik idióta volt csaja miatt leszokott róla, mármint a Görénygyerek, hát mondom, ritka… hmmm… próbálok cizellált lenni… nemnormálisakat szedtél Te össze eddig, egyik cifrább volt, mint a másik, tudod, ki engedte volna, hogy egy nő ilyen szinten irányítsa az életemet, hát EZT, de mondtam neki, megérdemelted, te hagytad, többet viszont nem fogja, az tuti.

Bár… ahogy el tud olvadni, ahogy a kutya néz rá…!

Czanik

posted by:

Na, Czanik is megvolt, mármint kipróbáltam, valami hihetetlenül jó érzés érezni ezt az állóképességet, hogy az egy órás kőkemény edzés szinte meg se kottyan, egyetlen gyakorlat alatt kezdek csak el lihegni, a többi sétagalopp, a torna végét követő kettő percen belül pedig már ugyanolyan nyugodt a pulzusom, mint előtte.

31 évesen, napi 8 óra meló, 3 óra BKV-zás, hajnali 5-kor kelés, este 11-12 körüli fekvés, nyitott gerinccsigolya mellett is. Amikor este 8-9-kor is hiszti nélkül nekiállunk tornázni, az Ember Wii fittezni, én norbizni/rékázni/czanikozni/sinkóandreázni, szóval baromira lehet állandóan kifogásokat keresni és találni, hogy ki miért néz úgy ki már 16-18-20 évesen is, mint egy disznó, miért képtelen futni 3 métert, vagy miért folyik szét, legfőképpen pedig irigykedni, amiért a másiknak jobb a segge, vagy laposabb a hasa, csak éppen nem érdekel.

Akarat van. És igényesség. Önmagunkkal szemben. A testünkkel szemben. Nincs de.

Szerelem

posted by:

Szerelmi háromszögben élünk egyébként már vagy egy hónapja, melynek csúcsaiban az Ember, én, illetve a Kutyagyermek állnak, egyszerűen döbbenetesen kurvajófej.

Néha csak nézzük, amint őrült módjára rohangál a lakásban, cibálja a cuccait, nekirohan az ágynak, mert elvéti a magasságot, vagy épp lebukfencezik róla, ugrál, mint egy bakkecske, morog, ugat, a leghalkabb papírcsörgésre is azonnal éber, és mint egy idomított eb, ül a lábad előtt és könyörög egy falatért, mindegy, az füstölt csülök, avagy fejeskáposzta, eszik, mit eszik, zabál mindent, tényleg MINDENT, a saját kajáján kívül még nem volt olyan, amit visszautasított volna, sőt.

A farka mint egy propeller, úgy jár, amikor hazaérünk, a lábunk alatt van vagy 10 percig, eszméletlen módon tud örülni, és mi is neki, de főleg az Ember, akit a Görénygyerek sose várt így haza, így el van olvadva tőle, hogy végre valaki őt is igazán gazdiszámba veszi.

Máskor meg nem értjük, hogyan éltünk addig, amíg nem volt.

Kamasz

posted by:

Kezdődnek a gondok a Gyermekkel. Kamaszodik.

Vagy mondjam inkább azt, folytatódnak anyámmal? Aki mindent tud, csak NEVELNI nem? Vélemény sk. tapasztalatok alapján.

Majd leírom. Most töröm a fejem, ÉN mit tudnék tenni. Azon túl, hogy hétvégén három napig együtt leszünk (a Gyermekkel), csak hogy ne kelljen neki velük lennie. A velükön értsd: anyám, illetve az egyfolytában észt osztó húgom.

Hosszú ez így, tényleg majd leírom.

És szerintem hamarabb fogom megértetni a 15 éves Gyerekkel, mit tegyen másképp, mint az 52 éves anyámmal.

Ez van.

DVD

posted by:

Ja, és muszáj lesz valami DVD tartót is venni, ami persze megy a bútorokhoz, ma összeszámoltam, kb. 250 db filmünk van (a legdrágább 2900 forintos, asszem, talán 3-4 ilyen van, a többinek a 95%-a 990-es, pár van, ami 1500-2000), plusz a sorozatok (vagy 30, szorozva évadonként minimum 3-4-5-6 lemezzel), és ezek közül mindösszesen kb. 15 darab másolt, az 5 db, komplett Szex és New York sorozat, de azt nem lehet kapni, ellenben nászajándékba kaptuk az Ember tüneményes tanújától, az Oscar és a Jég veled, amik szintén elérhetetlenek eredetiben, a többi (Shrekek és Taxik) megvehető, csak pénz kell majd hozzá, szóval rengeteg van, az a lényeg, és mindezek úgy, hogy még a “drága” 2900 forintos is olcsóbb, mint kettőnknek egy komplett mozi jeggyel, kukoricával, meg üdítővel.

Ezek viszont legalább megmaradnak.

Ninnya

posted by:

Gyermekkorom klasszikusa, unokatesóimmal éveken keresztül néztük minden reggel (a Dirty dancing, meg Csillagok háborúja mellett, amire ettől függetlenül mégsem emlékszem, mármint hogy miről szól, nem hogy azt néztük minden reggel, na mindegy), szóval nekik akkor, a nyolcvanas évek végén  már volt videójuk, meg rengetegsok ninnyafilmük, és Az 5 nindzsa elemet néztük vég nélkül, egyszerűen imádtuk.

Aztán kiderült, az Ember is, pedig nem együtt gyerekkoroskodtunk, ezek szerint viszont egész Nógrád megyének megvolt a film, tök jó.

Kapni persze nem lehet, ősrégi, sírtunk egymás vállán régóta, hogy bezzeg, ha az meglenne… fél karunkat is odaadnánk érte…

Erre ma a MediaMarkt-ban belebotlottunk, és egyikünk karját se kellett feláldozni, mittudoménhányadikkategóriás filmként kemény 990 pénzt kóstált, úgyhogy jött velünk rögtön haza, most pedig azt nyúzzuk, atyám, egyrészt fülig ér a szám, tisztára visszamentem az időben 20 évet, másrészt szinte a hasunkat fogjuk a röhögéstől, meg persze a fejünket a végtelen amatőrségen, de annyira jó nosztalgiázni, basszus, sok ilyen régi filmet még, lécci-lécci!

Lakás

posted by:

Jelentem, műszakilag átvettük a lakást, csodaszép, állati helyes, nekünk való, jajistenem, oda vagyok, meg vissza. Alapvetően rendben volt minden, itt-ott hiányzott egy-egy lábazati elem, meg ki kell  még szilózni a teraszon az izét, passz, mit jelent, de a pasi felírta, mert az én közreműködésem az átvételben mindösszesen annyi volt, hogy körbe-körbe karikába jártam a lakásban: kisszoba, onnan ki a teraszra, teraszt háromszor körbejár, ujjong, hogy mekkora a kert, nappaliba be, kisszoba, onnan ki a teraszra, teraszt háromszor körbejár, ujjong, hogy mekkora a kert, nappaliba be, kisszoba, onnan ki a teraszra…

Ember csak fogta a fejét, hogy nem az Ő felesége vagyok, no mindegy, ez van.

És igen, láttam mindent, a lelki szemeimmel, ott a tévét, a kanapét, a hűtőt, a tévéállványt, a szobabútort, a rohangáló állatokat, minket, amint ülünk a teraszon, szóval mondtam, én már innen el sem megyek, de a műszakis pasi szerint muszáj kitessékelnie, na bumm, legfeljebb visszamászom a kerítésen.

Nem fogom kibírni még ezt a másfél hónapot.

Utána IKEA, célirányosan végignéztünk és lajstromba vettünk mindent, mit és hová szeretnénk, mértünk, számoltunk, összeadtunk, aztán mivel a fürdőszobabútor egyes elemei le voltak ócsózva 50%-kal, rögtön vettünk is két ülőkét, szóval csúcsszuper.

De hosszú lesz ez a pár hét…!

Szusi

posted by:

dsc00043

dsc00041