M

megkésett születésnapi ajándék, a flash és a tetoválás egyaránt saját kivitelezés. ha hozzáveszem, hogy a rajzlap egész idő alatt önkéntelen vitustáncot járt, elégedett is lehetek az eredménnyel.

Ankh és Hórusz szeme

vannak olyan helyek, amik úgy ragadnak meg, hogy részleteire lebontva soha nem találod meg, mi az ami megfogott. összességében tapadnak rád a hangok, illatok, ízek, a hangulatnak olyan kvintesszenciáját alkotva, amely egy életre megfog és visszavár. ehhez persze kell egyfajta fogékonyság és lazán fogott tolerancia, miszerint ne várj sürgölődő pincérhadakat, puha fotelt, futballpályányi asztalt, légkondit.

helyettük kapsz kavicsos dunapartra kipakolt nyugágyat, kisasztalt mécsessel, halk zeneszót és hullámokat, cirkuszoskocsit, kedvesen mosolygós kiszolgálást  – és felvilágosítást, ha nem tudnád mi fán teremnek a belga sörök, miket csapolva, palackozva egyaránt bocsátanak az ínyed kedvére -, halk beszélgetésbe gyöngyöző felkacajokat. itt nem gond ha már nincs hely, hisz felkészült visszajáróként pokrócot hozunk magunkkal, amit felvált az este folytán a pultos duó férfitagja által cinkos félmosollyal kihozott párna (“most már megérdemeltétek”). poharaink között átfutó dani kutya, majd mentegetődző gazdája, akinek kiömlött sörre – aminek amúgy minden cseppje aranyat ér – vonatkozó szabadkozó kártérítési törekvése vidám nevetésünkön szenved kudarcot, hisz ha ez gond lenne, nem ide járnánk, immáron többedjére az elmúlt hetekben. a zasszony szalonspicces felkiáltását, miszerint mi itt már törzsvendégek vagyunk, megértően nyugtázzák a pajtagazdák, s szemük se rebben az általa otthonról hozott, sűrűn döntögetett irsais palackon.

van még itt grillkolbász, pannini, tortilla chips (olivabogyóval és chilivel), ágyas rézangyal, bodza-citrom fröccs, a már említett belga sörök széles választéka (magam részéről elköteleztem magamat a kasteel rose mellett), megfejelve a jókedélyű kiszolgálással. az árak némiképp borsosak ugyan a talponállókhoz szokott közönség számára, de az unikum kategóriás italok és a hely varázsa bőven megér ennyit, akár hetente többször is.

ha keresnéd, akkor bizony túl kell sétálnod a római part zajos-szagos hekkes-sültkolbászos szakaszán, majd nem sokkal a monte christo után lép eléd oldalról a kivilágított fellini római, hogy aztán letelepedve elfeledj minden napi gondot, s átadd magadat annak a megfoghatatlan hangulatnak, ami – ha fogékony vagy rá – oly mértékben telepszik rád, hogy nem érted: eddig miért nem tudtál erről a helyről?

érdeklődőknek, rajongóknak facebook oldal is van, tessék ránézni olykor, mert élőzenés programok is vannak, a hely hangulatának megfelelő andalítóan elringató zenei repertoárral.

úgy tűnik, mostanában mindennek ülepednie kell, mielőtt excrementálom magamból. többek közt – vélhetően – ezért maradnak el a régmúltban (általam) olyannyira kedvelt egypercesek, amiket többnyire úton-útfélen, mobilról dobtam fel az oldalra. szerettem őket, de mára mintha bedugultam volna, csak hosszas rágódás, emésztgetés után rakok le valamit, már ha lerakok.

nincs ez másképp a hétvégével sem. hozzá kell tennem, én majd az utolsó pillanatig hezitáltam, menjek-e, avagy sem (ilyen-olyan megfontolásoktól vezérelve), mígnem végül a menetel mellett tettem le a voksomat, a legkevésbé sem megbánva azt. holott: előző nap éjjel azért sikerült némi botlással belekontárkodnom ebbe-abba. előrebocsátom: éjfélkor ébredtem, fél egy körül mentem fel, majd negyed kettőre már be is voltam baszva (bor+vodka… no comment). akkor, részegen rendkívül jó ötletnek tűnt … rábeszélése arra, hogy mégiscsak jöjjön a másnapi buliba, de egyrészt nem igazán emlékszem a győzködés részleteire (az eredményt tekintve meggyőző lehettem), másrészt sikerült az akcióval a házigazdának egy röpke fél órás balhét okoznom. a részleteket hanyagolom, legyen elég annyi, hogy ha valaki “kiesik” a társaságból, azt csak magának köszönheti. ergo előbb tükör, aztán nyafogás, hogy sose keressük. minek baszki, ha
a) nem jön
b) jön, de aztán mégse
c) jön, de hisztizve elrohan valami vélt sérelem miatt

nem? de.

bulira visszatérve: enyhe csúszással érkezés, részemről padlizsánkrémmel és két 4-es egység ciderrel felfegyverkezve, majd előbbiből bekajálás, utóbbiból körbekínálás, aztán kert, mezítláb, fű, napernyő, cider, cigaretta, zene, nevetés, táncolás (részemről nem, én afféle csendes szemlélődő voltam), diópálinka, soerii és poolek, magna cum laude, maszkura, intim torna illegál stb. a szomszédok olyannyira toleránsak voltak, hogy egyetlen egy balta sem repült át a kerítés felett, pedig hajnalban még kőkeményen ropták a többiek (késő van! felkiáltással beköltöztek az udvarról a házigazda gyerekszobájába, ahol is kibaszták az ablakot, mondván: meleg van, majd annak a tudatában, hogy épületen belül vannak, éktelenül ordítozva folytatták a bulit, ergo jóval nagyobb volt hangzavar, mint odakint). feleségemet összenyaláboltam a kertből, hogy irány aludni. természetesen bőszen tiltakozott – miközben beágyazott odabent – miszerint ő nem álmos, valamint zaklatva van, hogy aludjon, pedig ő nem akar. majd eldőlt az ágyon, maga köré tekerte a jobb karomat és a takarót, s kb. fél perc múlva elaludt, mint akit fejbe…

reggel kóválygás, reggeli, irányhaza. most hétvégén ismét esélyes, jövő héten szintúgy (más-más helyszíneken és házigazdákkal). elvégre, ha már.

ahogy anno a kresz oktatónk példálódzott vele mindig: aztán normálisan tekeri a kormányt, az ámerikaji kányár az nem szabályos! nem kell májmólni az ámerikajijakat!

én azért azt mondom, lenne amiben igenis majmolni kellene (ahogyan anno hoffman géza is mondta: nyugatról mindig csak a hülyeség gyűrűzik be). például abban, hogy jogom legyen megvédeni magamat, a családomat és a vagyonomat. mert azért az valahol mégis kurvaistenbasszameg, hogy nem baszhatom pofán azt, aki nekiáll átmászni a kerítésemen, rajtakapom, hogy fűrészeli a bringám lakatját, a büdös kölke veri az enyémet stb. persze nem a “lőfegyvert mindenkinek” elvet vallom, az a ló másik fele. de az egyenes arányossággal egyetértek és támogatom, szóval ha valakit rajta kapok pl. lopáson, akkor legalább azt a mocskos kurva kezét had törjem el.

ezt akár karácsonyi ajándéknak is elfogadom, kibírom addig valahogyan.

oldalambordája nyitva hagyta a teraszajtót éjjelre (csak be volt hajtva). szokásunk szerint beriasztott, én a hálószobában aludtam, ő meg elaludt a laptop előtt a másikban. szusi bekéredzkedett hozzám fél hatkor. kinyitottam a hálóajtót, mivel ott bukóra volt nyitva az ajtó, huzat = teraszajtó kivágódott, riasztó bekapcs.

az egy dolog, hogy lefostam a bokámat, de szerintem felmenőink is csuklottak a szomszédok imáitól. vigasz, hogy ha betört volna valaki, az is befosik.

szeretnék egy olyan fekete-fehér (esetleg szépia?) fotót rólam, amin saját magam véleménye és ízlése szerint is vállalható, esetleg nagyjóképű vagyok. tudom, ne kérjek lehetetlent, a fotós is csak olyan, mint a fodrász (hozott anyaggal dolgozik), de attól még álmodozni lehet, nem?

de.

vannak olyan dolgok, amiket nem kell számolni, számon tartani ahhoz, hogy tudja az ember, éppen hányadán áll velük.

ami régen oly könnyedén jött-ment, most görcsösen vajúdva halvaszületik. persze korábban kiírtam és megírtam, vagy leírtam és elríttam. mert nem számított, ki olvassa. evidens, hisz ismeretlenek elé nem kell odaállni és elszámolni. most meg lassacskán nincs ilyen, talán-tán csak anyám nem olvasta még. abban is van, s nem csak a borban, hogy már nem olvasnak, csak hébe-hóba. ettől még a görcsös megfeszülés nem marad el, a kényszer ott bizsereg bent, várja egy startpisztoly talán soha el nem hangzó dörrenését.

a végképp érthetetlen nem a lelki szemetes kiürítésének kontrollja, sokkalta inkább az apró-cseprők elfelejtése. tudtam írni – jól, vagy rosszul nem tisztem megítélni – arról, hogy láttam egy világra csodálkozó kiskölyköt, párjára nevető tinit, reszkető kézzel újságot lapozó vaksin olvasó öreget. nem kellett – s most sem kell persze – megmondanom a tutit, elég volt, ha meséltem. mostanság minden feledhetőnek tűnik, vagy fel sem…

nem szabad kézzel írnom kell újra megtanulni, hanem látni és megragadni, ahogyan korábban. ha nem megy, akkor ezt itt be is zárhatom, okafogyottá válás miatt.

sógorom bejelentkezve maradt a facebook-on. ér vajon visszaélni a lehetőséggel és teleírni az üzenőfalát mindenféle vallomással?

derohadtszemét vagyok… s hatalmas a kísértés!