feleség meg egyfolytában éhes, s ennek nem csak hangot ad, hanem igyekszik mielőbb orvosolni ezen állapotát, ergo szinte folyamatosan eszik. a dolog páresélyes, vagy terhes, vagy boldogtalan, vagy terhes és boldogtalan.
persze az sem kizárt, hogy egyszerűen egy haspókot vettem nőmül.
- jössz büfébe? – kérdi ő, amint beértünk a kapun. kösz nem, felelem, mennem kell eligazításra, de hozhatnál nekem valamit visszafelé, ha már úgyis útba esem.
most azon gondolkodom, hogy ha azt mondtam volna, hogy van nálam egy táska ajándékba – csak hogy elférjenek a cuccai -, akkor vajon meghallotta-e volna?
kb. mostanra sikerült felgyűrnöm életem párjának gépére a windows 7-t (éljen a tisztaszoftver). voltak némi problémák a fájl allokációs tábla körül (bocsesz, kicsit kocka), játszanom kellett némileg a partíciókkal, de minden jó, ha a vége: fenn van a hetes.
némi üröm is vegyül az örömbe: a gép nemes egyszerűséggel lekapcsol, ha megpróbálom lefuttatni a “számítógép minősítése” néven futó diagnosztikai és értékelő programot. kissé meglepő, lévén egy relatíve vadonatúj (na jó, egy éves) acer aspire a telepítés áldozata. mindegy, ezt nem most fogom kideríteni, visszapakolom a mentéseit, aztán beájulok a született feleségek ötödik évadja elé. utóbbiban alakított szuzanmájer egyénisége nem kis mértékben kezdi velem megutáltatni a szupermenes időkből imádott terihecsört. ja, meg valahogy amikor én voltam tizenéves, az istennek sem akartak “megrontani” dögös negyvenes cicababák, miként a szkávó kölyköt.
mesmeg feleség gépéről vagyok kénytelen posztolni, mivel a tré mobilnak köszönhetően a sajátomról továbbra sem látom a mohikan.hu-t. tököm sem érti, a mobilon bejön az oldalam, a gépen – a mobilt használva modemként – nem. pingelni tudom a domaint (bocs, megint kocka), az oldal viszont nem elérhető… király, mivel ilyen hibabejelentéssel a trémobil ügyfélszolgálata simán körberöhög, holott nem hülye vagyok, csak némileg frusztrált, mert olyasvalamivel találkoztam, amit jelen ismereteim szerint nem tudok megoldani.
no, a másolásból már csak hat perc van hátra – a windows szerint, ami egyébként 1 perc és két nap közötti tetszőleges időtartamot jelent – így aztán szépen ideájulok a gép mellé, félszemmel bríéket lesve.
acer aspire · blog · mobil · született feleségek · tré · windows 7
cirka egy (vagy több?) hete tikkel folyamatosan a jobb szemem. alja. ami már csak azért is szokatlan – a mellett, hogy rém idegesítő -, mert eddigi éltem során mindig a bal oldalam volt a “gyengébb”, ott fájt általában a fejem, az az oldal bénult le stb.
nem kellene az amúgy is érdekes elrendezésű pofimat tovább basztatni mindenféle rángásokkal, tikkelésekkel.
továbbra sem sikerült elérnem a blogot (illetve a tárhelyszolgáltatót) a tré-mobil nyet segítségével. céges netről elérem – amint az látható -, magán a mobilon elérem, csak a mobilt modemként használva nem. remélhetőleg az épp abszolvált windows 7 telepítés orvosolni fogja a problémát.
egyébként semmi különös, momentán néma csend és hullaszag, kisujjból megírtam a pályázatkiírást, most meg várom a visszajelzést, mit basztam el benne.
fő az optimizmus.
most meg ülhetek itt a melóhelyen azért, hogy majd jól lecsapjak a büfé délutáni ellenőrzésének keretén belül. jájj, de jó nekem.
sebaj, addig is megpróbálok előrehaladni a holnapi dolgokkal, elvileg amúgy is le kell lépnem délben, hogy be tudjak menni órára.
megfogalmazódott a “frissen” indult blogomról a kritika (különös tekintettel arra a tényre, hogy a korábbi blog.mohikan.hu-t átirányítottam ide):
There is 1 user online now.
na baszki…
azon gondolkodtam, hogy vajon mennyiben köszönhető a munkahelyi stressz a valós, létező gondoknak és mennyi belőle a magunknak beszuggerált, s így valamilyen úton-módon bevonzott szar. mert az tény, hogy lassan már ott tartok, hogy előző nap aggódom, vajh megint mi nem lesz jó odabenn? s nem azért, mert ne dolgoznék, dolgoznánk sokszor erőnkön felül, hanem azért, mert mostanában annyi minden van, s oly kevesen vagyunk rá (olyanok pláne, akik tényleg vágják a dolgokat), hogy óhatatlan a hibázás. a tolerancia viszont fordítottan aránylik a feladatok számához, stresszel mindenki, hülyéz mindenki mindenkit.
ez senkinek sem jó. sem a feladatot kiszabónak, sem a végrehajtónak. igaz, kis pont vagyok én az itteni életben, de talán mégis sikerül valamit tompítanom a dolgokon, ha megpróbálom kevésbé felvenni a dolgokat, s legalább én igyekszem buddhai nyugalmat sugározni magamból.
az elvi (rész)megoldás tehát megvan, már csak meg kellene valósítani. amit némiképp megnehezít az, hogy már kora reggel szét akar pattanni a fejem és gyomorgörcsöm van, bár magamat ismerve olykor (sokszor) ez önszuggesztión és nem valós problémákon alapul, így aztán közel ott vagyok, ahol a part szakad, avagy a huszonkettes csapdája.
ja, ja. hétfő van baszki.
valahol teljes mértékben érthető, ha valaki leáll egy bloggal, még akkor is – sőt akkor pláne – ha “híres” avagy olvasott volt és nem szélsőségesen exhibicionista alkat. egy idő után fárasztó lavírozni, hogy ezt, vagy azt leírhatom-e, vagy esetleg olvashatja olyasvalaki is. az állandó moderálás folyamatos erőfeszítést igényel, ami hosszú távon elveszi a blogírás minden örömét (pl. én sem tudok már olyan felhőtlenül szabadon rinyálni, mint anno…)
oszt csókolom, kapu bezár.
ui.: szerintem a leállók 90 %-a úgyis újrakezdi… magamat tekintve meg könnyű helyzetben vagyok, lévén aligolvasott 
valamilyen apropóból a tré-mobilon keresztül nem érem el a mohikan.hu domaint (meg a tárhelyszolgáltatómat sem, ergo nem az oldallal van a gond, hisz más netkapcsolattal elérhető), így aztán mára kisuhantak mindazon gondolatok a fejemből, amiket le akartam volt írni. talán jobb is, sok veszítenivalóm alighanem nincs vele.
